Search
Close this search box.

Hosszú idő után eljött a pillanat: átadták a felújított jogi kar épületét

Hosszú idő után eljött a pillanat, amit mi már nagyon vártunk: a mai napon az ÁJTK főépületének felújítása során az átadás-átvételi folyamat egyik utolsó elemeként megtörtént az épület birtokbavétele” – jelentette be szerdán a kar a közösségi oldalán

Mint kiemelték, a kar épületét az ÁJTK nevében Prof. Dr. Görög Márta dékán vette át, majd hozzátették, hogy a munka itt nem áll meg: most következik az adminisztráció visszaköltözése az épületbe, hogy aztán tanévnyitó fesztivál keretében átadhassák az épületet azoknak, akiket szolgálni hivatott, vagyis a hallgatóknak.

A BERUHÁZÁS KÖZEL 2 MILLIÁRD FORINT KORMÁNYZATI TÁMOGATÁSBÓL VALÓSULT MEG

A 3795 négyzetméter alapterületű épület nagy horderejű felújítását és teljes átalakítását tavaly június közepén, a szegedi Ferroép Zrt. kezdte meg a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (BMSK) felügyelete alatt. A beruházás során az épület műszaki fejlesztése, a belső tér szerkezeti és műemléki-történeti rekonstrukciója, valamint az emlék-és bemutatóhely kialakítása 1 milliárd 885 millió 390 ezer 307 forint kormányzati támogatásból valósult meg.

Forrás: szeged365.hu