Milliárdos beruházásból készült el a Délkertész új logisztikai központja Szentesen – Fotók

A Délkertész neve egyet jelent a kiváló minőségű magyar zöldségekkel – szögezte le a szentesi cég csarnokavatóján Farkas Sándor agrárminiszter-helyettes, országgyűlési képviselő. A társaság több mint 10 ezer négyzetméteres komplex logisztikai csarnoka mintegy 3 milliárd forintból épült fel, csomagolóüzem és hűtőház is helyet kapott benne, a raktározást pedig a jövőben robotizáció is segíti.

A jövőnek épít a Délkertész – fotók

A tervek szerint halad a Délkertész történetének legnagyobb beruházása. A 2,7 milliárd forintos projekt során egy új, komplex logisztikai csarnoképület készül, a munkák 80 százalékos készültséget értek el. Amennyiben az időjárás is kedvező lesz a következő hónapokban, akkor még idén december végéig elkészülhet a logisztikai csarnok.

Gőzerővel épül-szépül a Tóth Péter-ház – Fotók

A bontási munkálatokkal szinte teljesen elkészültek már a Tóth Péter-házban a Ferroép Zrt. és a Possibuild Kft. dolgozói. A belső térben elkezdődtek a szakipari munkák, a Híd utca felől már a homlokzaton dolgoznak, a Victor Hugo utcában pedig toronydaru segítségével rakják helyre a tetőszerkezet acélgerendáit.

Átadták a Hungarikum Hotelt Lakiteleken

Új hotel nyílt a Hungarikum Ligetben. A kiemelt kormányzati beruházás keretében, nettó 7,895 milliárd forintból épült 79 szobás, 158 férőhelyes négycsillagos Hungarikum Hotel átadását péntek este tartották.

Bokréta került a Délkertész csarnokára

Elérte a legmagasabb pontját a Délkertész épülő, komplex logisztikai csarnoka, az építkezésnek ezt a fontos állomását (az évszázados hagyomány szerint) a tetőre felhelyezett bokrétával ünnepelték május 27-én. A beruházás alapkövét két hónapja tették le, azóta már több mint 40 százalékos készültséget ért el az épület.

Újabb mérföldkőhöz ért az SZTE ÁJTK felújítása

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, látványosan halad előre a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Tisza Lajos körúti épületének nagy horderejű felújítása. A munkálatok során 2021 decemberében az egykori kupola új köntösbe öltöztetve visszakerült az épület tetejére, a villámvédelmi csúccsal együtt – ezzel a legmagasabb pontjához ért az SZTE ÁJTK felújítása, amelyet a Kar bokrétaünneppel üdvözölt. Az 1,8 milliárd forintos beruházás néhány hónap alatt azonban újabb mérföldkőhöz ért.

Tízezer négyzetméteren bővít a Délkertész -Galéria

Az Országos Tavaszi Hajtatási Nap keretében letették a Délalföldi Kertészek Szövetkezete új komplex logisztikai központjának alapkövét. A 2 és fél milliárd forintos beruházás során hűtőház, csomagoló felület, raktárak és rakodótér is készül a Délkertész központi telephelyén.

Dobpergés: így fest az állványzat-mentes jogi kar

70 év után újra van kupola az SZTE Állam – és Jogtudományi Kar tetején – írtuk még december elején, az 1882-ben emelt, eredetileg polgári leányiskolának szánt épület felújítása ma reggelre újabb fázisába került, sőt, gyakorlatilag az utolsóba: a kivitelező Ferroép Zrt. munkatársai elkezdték bontani az állványzatot.