A tervezett ütemnek megfelelően zajlik a Szegedi Tudományegyetem Dugonics téri főépületének felújítása, mondta Nemesi Pál, a kivitelezést végző Ferroép Zrt. vezérigazgatója. Jelenleg a pinceszinten bontási munkálatokat, az épület más részein pedig a főfalak kiváltását végzik.
A felsőbb szinteken a meglévő padlórétegek bontását végzik, valamint az udvarokban előkészítik a területet a régészeti feltárásokhoz. Ezekkel a bontási munkálatokkal jövő év elején kell végezni a cégnek, tette hozzá a vezérigazgató. Mellette a tetőszerkezet bontási és felújítási munkáinak előkészítését végzik. Ez egyelőre még rutinmunkának számít, azonban a födémhez tartozó gerendák kiváltása, cseréje már nagyobb feladat, több ütemből és munkafolyamatból tevődik össze, mondta Nemesi Pál.
A Ferroép Zrt. másik nagy munkája a Napfényfürdő építése. Itt is jól halad az építkezés, a főépület külső homlokzati munkái befejezéshez közelednek, készíti a homlokzati klinkertéglás burkolatot, valamint a nemesvakolatot, a nyílászárók már a helyükön vannak, a tetőszigetelések elkészültek, így téliesíteni lehet az épületet, hogy folyamatosan tudjanak dolgozni a munkások. Az épületen belül burkolják a medencéket, festenek, gépészeti és villanyszerelési munkákat végeznek. A híd lábánál épülő öltöző szerkezetépítési munkálatai zajlanak. November végére lesz kész a zárófödém, utána elkészítik a tetőszigetelés, helyükre kerülnek a nyílászárók és így a belső munkálatok is elindulhatnak.
Az esős idő a Napfényfürdő építését nem befolyásolja, hisz a nagyobb munkák már az épületen belül zajlanak. Azonban a közművek kiépítése már sokkal nehezebb ebben az időben, tette hozzá Nemesi Pál.
|