Folyamatosan, több helyszínen is dolgozik a Ferroép Zrt. mondta Nemesi Pál, a cég vezérigazgatója. Ebből az egyik legnagyobb feladatat a Napfényfürdő első ütemének kivitelezése, amelyet a cég a Szeviép Zrt-vel konzorciumban végez.
Amellett dolgoznak az algyői MOL telepen, ahol 3 kiszolgáló épületet, valamint 2 ipari csarnokot építenek. Ezt a munkát jövő márciusban kell majd bejezni a cégnek. A jelenlegi esős idő kismértékben hátráltatja a munkát, de a határidőt így is tartani tudják. A Széchenyi téren lévő Spar áruház felújítását is elkezdték a cég emberei. A munkaterületet már átvették, jelenleg a felvonulás zajlik, hamarosan a tényleges munkálatok is elkezdődnek. A felújítás kivitelezése nagy kihívást jelent, hisz a belváros zsúfoltsága miatt kicsi lesz a felvonulási terület, ez pedig nehezíti a munkát. Az engedélyeket már megkapták, a munkaterületet a Kis Menyhért utcában alakítják majd ki. Az áruház átépítése 4-5 hónapig tart majd.
|